
- Ez az esemény elmúlt.
II. Demográfia és egészségpolitika
2018-03-06 @ 13:00 - 17:00

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Sok szeretettel köszöntöm Önöket Gyula város minden polgára nevében!
Igazán megtisztelő számunkra, hogy 2018-ban házigazdái lehetünk a „Demográfia és egészségpolitika” konferenciának! A helyszínválasztás talán nem véletlen, hiszen Gyula Város Önkormányzata már hét éve viselheti büszkén a Családbarát Önkormányzat kitüntető címet, köszönhetően annak, hogy a segítő alapszolgáltatások mellett is számtalan programmal és intézkedéssel igyekszünk bizonyítani a családosok melletti elkötelezettségünket.
A munka alapját oktatási intézményrendszerünk folyamatos és teljes körű korszerűsítése jelenti, amely az Implom József Általános Iskola félmilliárdos fejlesztésével vette kezdetét, s az azóta eltelt esztendőkben sikerült forrást találnunk a Mágocsi Úti Óvoda és a Bajcsy-Zsilinszky Úti Óvoda felújítására is, de az Ewoldt Eliz Óvodában, a Béke Sugárúti Óvodában, a Máriafalvai Óvodában és a Németvárosi Óvodában is történtek beruházások. Rendbe tudtuk tenni a Dürer Albert Általános Iskola udvarát, műfüves pályát, kültéri fitneszparkot építhettünk az 5. Sz. Általános Iskolában, természettudományos labort alakíthattunk ki és napelemes erőművet helyezhettünk üzembe az Erkel Ferenc Gimnáziumban. Ez utóbbinak a kollégiumát is sikerült szépen felújítanunk. Közben megkezdődött a város két bölcsődéjének felújítása és bővítése is. A fejlesztések köre ráadásul nemcsak az önkormányzat tulajdonában álló épületekre korlátozódik – tavaly befejeződött a Madaras Kollégium és a Magvető Református Általános Iskola energetikai korszerűsítése, és hamarosan lezárul a Boldog Apor Vilmos Katolikus Óvoda átépítése is.
Az intézményfejlesztési program mellett anyagi támogatást nyújtunk a gyermek fogadásának előkészítéséhez, babaruha-programot működtetünk, és több módon is segítjük a hátrányos helyzetű családokat. Bevezettük az egy- és kétgyermekes családok részére a közétkeztetési támogatásként nyújtott települési támogatást, 2006 óta részt veszünk a nyári gyermekétkeztetésben, 2014 óta gyermekétkeztetést biztosítunk a téli szünidőben, 2000 óta évről évre csatlakozunk a Bursa Hungarica szociális ösztöndíj-programhoz, illetve 2008 óta az Arany János tehetséggondozó programhoz is. 2015-ben életre hívtuk a Bay Zoltán világhírű fizikusról elnevezett városi ösztöndíjat, mellyel a kiemelkedően tehetséges középiskolás diákokat és felsőoktatásban tanuló hallgatókat támogatjuk. Önkormányzatunk minden évben napközis tábort indít a nyári szünidőben, és finanszírozzuk a tematikus Hetedhét Játékváros tábort.
Az idei évben csatlakoztunk a Korábban Érkeztem Dél-alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány Koramentorház-programjához, melynek köszönhetően képzett szakemberek – családterapeuták, pszichológusok – adnak tanácsot és nyújtanak segítséget a koraszülött babáknak és szüleiknek.
A felsoroltakból talán kitűnik, mennyire komolyan vesszük Winston Churchill szavait, miszerint „Kétség sem fér hozzá, hogy a család és az otthon az, amely által az emberi társadalom legnagyobb erényei születnek, erősödnek és táplálkoznak.”
Dr. Görgényi Ernő
Gyula város polgármestere