Skip to main content
Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Demográfia és egészségpolitika konferenciakötet

2018-07-31

A Gerhardus Kiadó legújabb kiadványaként megjelent a Demográfia és egészségpolitika című konferenciakötet. A kötet a januári kecskeméti, a márciusi gyulai és a júniusban Szegeden tartott – a demográfiai helyzetről és az azzal összefüggésben felmerülő egészségpolitikai kérdésekről tartott – szakmai rendezvénysorozat előadásait, felszólalásait, a kapcsolódó eseményeket mutatja be.
A kötet Prof. emer. dr. Bártfai György, a Diczfalusy Alapítvány elnökének, Dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektorának, Már Kornél, Kecskemét város alpolgármesterének és Dr. Párducz László Phd, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság elnökének szerkesztésében jelent meg.
Az E-kiadvány megtekinthető itt, a nyomtatott formátum pedig a Gál Ferenc Főiskola szegedi, gyulai, békéscsabai és szarvasi könyvtáraiban vehető kézbe.

Venue

Szeged

Organizer

Gál Ferenc Főiskola