
- Ez az esemény elmúlt.
IX. Demográfiai, egészség- és szociálpolitikai konferencia- Tusnádfürdő
2019-07-26 @ 08:00 - 17:00

Sorskérdéseink
Tusványosra és a tükörbe nézve
A gondolatvilágunkban a saját egónkon kívül látnunk kell a jövőnket is, s nem elég erre csak gondolni, erről beszélni is kell. Ha ezt tesszük, ezt egyre szélesebb körben mondjuk, mindezt a Kárpát-medencei kontextusban kell megtenni.
A demográfiai viszonyaink közt hány, de hány embernél láthatjuk az elodázást, a halasztott gyermekvállalást. A döntéshozatalaik mögött nagyon sok esetben tudati-lelki okok húzódnak meg, az anyagi okok kevésbé bírnak olyan jelentőséggel, mint az előbbiek.
Tusványosra és a tükörbe nézve
Az 1568-as sátorban magunkon kívül észre kell venni az 1568-as Tordai országgyűlést. Ekkor János Zsigmond, erdélyi fejedelem udvari papja – Dávid Ferenc püspök – az egyik kezét a szívére tette, a másikkal az ég felé mutatott, és az ülésező rendek előtt így szólt : „A hit Isten ajándéka”.
Ha így érzünk, ha figyelembe vesszük a „másik” identitását, a másik ugyanazon, vagyis hasonló jogát, akkor és csakis akkor ebben a kialakult egységben jut majd kifejeződésre a saját identitásunk: a kettőség figyelembevétele, a másik hasonló jogának elfogadása. Valahol ez jelenti az erdélyi viszonyulást az élethez, ha az eszmerendszereket hagyjuk békésen egymás mellett élni.
Tusványosra és a tükörbe nézve
A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság küldetését látva, az össz-magyarságot láthatjuk. Az eszmei hidak építésével megfigyelhető az is, hogy a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság az összetartozás erejével, a közös összetartozás lélektanával katalizálja a nemzeti részegységek energiáit.
Láthatjuk még a határainkon átívelő kultúrát, a magyar nemzet részegységeit, a templomokat, a szentáldozások kellékeit, és még sok minden mást, amely a magyar nemzet kulturális örökségét adja.
Tusványosra és a tükörbe nézve látjuk/láthatjuk a keresztény gyökereinket, meghatározhatjuk önmagunkat, s így választ kaphatunk arra is, hogy szilárd alapként építjük a saját sorsunkat, az 1100 éves építményrendszerünket.
Mind egyéni, mind nemzeti szinten a keresztény hit és kultúra a habarcs szerepét tölti be. Ha ez kimarad, ez mind az egyén, mind a nemzet stabilitási rendszerében veszélyt jelenthet.
Szemlélődve és gondolkodva észre kell venni – és jó lenne, ha ezt mások is észrevennék és tudatosítanák magukban-, hogy Európa, a keresztény Európa védőbástyája voltunk és vagyunk.
Kultúránk itt és az anyaországban ugyanazok, majdnem ugyanazok.
Az itt élőket, mint a testünk részeit, megláthatjuk, ha a tükörbe nézünk, egy testben és egy lélekben. Az összmagyarságban történő szemléletmód adja érvényesülésünk legteljesebb formáját.
Tusványosra és tükörbe nézve
Itt ebben a tükörben, az életünk színpadán, az isteni színjátékban apercipiálni szeretnénk, hogy valójában mi is az élet, hogyan néz ki a nemzeti megmaradásunk mai képlete.
Itt az 1568-as sátorban, itt, mint 1568-ben a tordai országgyűlésen, itt is egyik kezünket a szívünkre tehetjük, a másikkal az ég felé mutatva kijelenthetjük: „A gyermek az Isten ajándéka”.
Ezeket a gondolatokat szeretnénk eljuttatni az itt megjelenteken keresztül mind szélesebb körbe. Bízunk abban, hogy ha az itt elhangzottakat megfogadják, akkor mi, magyarok a Kárpát-medencében nem kevesebben, hanem többen leszünk, hiszen tudjuk, hogy miden megszületett gyermek a magyar nemzetünk jövőjének biztosítéka.
Bártfai György, Kozma Gábor, Mák Kornél, Párducz László
PROGRAM
11.00 – Demográfia és szociálpolitika a Kárpát-medencében
Takács Árpád (kormánymegbízott, Békés Megyei Kormányhivatal)
Mészáros János (stratégiai igazgató, Bács-Kiskun Megyei Kórház)
Rákóczi Attila (főigazgató, Békés Megyei Kormányhivatal)
Párducz László (elnök, Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság)
Moderátor: Mák Kornél (címzetes egyetemi docens, alpolgármester, Kecskemét)
12.00 – Demográfia és egészségpolitika a Kárpát-medencében
Németh Gábor (egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, igazgató, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, dékánhelyettes, SZTE ÁOK)
Svébis Mihály (elnök, Magyar Kórházszövetség, főigazgató, Bács-Kiskun Megyei Kórház)
Becsei László (főigazgató, Békés Megyei Központi Kórház)
Szabó Béla (egyetemi tanár, igazgató, Marosvásárhelyi I.sz. Női Klinika)
Moderátor: Bártfai György (elnök, Diczfalusy Alapítvány)
13.00 – Demográfia és infokommunikáció a Kárpát-medencében
Baricz Lajos (plébános, Marosszentgyörgy)
Balla Attila (kabinetfőnök, Csongrád Megyei Közgyűlés)
Oltyán József (alapító, Magyar Gyógyítók Média)
Moderátor: Kozma Gábor PhD (rektor, Gál Ferenc Főiskola, Szeged)