A MCSNTT CSISZ vezetőségének tagjai:

 

Szabó Péter Levente
elnök

Dr. Bene – Andrásy Tímea
elnökhelyettes

Földesi Alexandra
elnökhelyettes

Lippai Anikó
elnökhelyettes

Gyenge Noémi
főtitkár

 


MEGALAKULT A MAGYAR CSALÁD- ÉS NŐVÉDELMI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG JAKUBECZ SÁNDOR SZAKOSZTÁLYA

 

2019. november 15-én, Gyulán megalakult a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Jakubecz Sándor Szakosztálya, mint ifjúsági tagozat. Szakosztályunkban alapító tagokként (14 – 35 éves kor között)  középiskolások, főiskolások, egyetemisták szerepelnek, akik pedagógusképzők hallgatói, jogi egyetemre járók, orvostudományi egyetemen,   Egészség- és Szociális Tudományi Karon tanulók, valamint pályakezdő orvosok.

A vezetőség tagjai:

Szabó Péter Levente elnök, a Szegedi Tudományegyetem  Állam- és Jogtudományi Karának jogászhallgatója

Dr. Bene – Andrásy Tímea – elnökhelyettes, a Békés Megyei Kórház Pándy Kálmán tagkórházának orvosa

Földesi Alexandra – elnökhelyettes, a Gál Ferenc Főiskola főiskolai hallgatója

Tárnok Gabriella – elnökhelyettes, a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának főiskolai hallgatója

Gyenge Noémi – főtitkár, a GySzC Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma tanulója

A MCSNTT évek óta készült arra, hogy az ifjúságot is bevonja abba a tevékenységbe, amelyet tizenegy évvel kezdett  el városunkban „A megelőzés szolgálatában” című tudományos rendezvénysorozatával.

Hála Istennek, ezt a tervet most sikerült megvalósítani az ügy iránt elkötelezett fiatalokkal.

Az Ifjúsági Tagozat tevékenységi körébe többek között a kortársoktatást kívánjuk helyezni.

Igyekszünk nyitni más irányba  is. A család- és ifjúságügy területén is szívesen álluk az Ön által vezetett Államtitkárság rendelkezésére. Terveink között szerepel a MCSNTT felnőtt szervezetével Végvári Szabadegyetemet – hagyományteremtő céllal – útjára indítani Gyulán.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél több fiatalt elérjünk nemes céljaink megvalósításához.

 


Országos szervezet lettünk…

MAGYAR CSALÁD- ÉS NŐVÉDELMI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG CSALÁDBARÁT IFJÚSÁGI SZERVEZETE

(MCSNTT CSISZ)

 

Örömmel tájékoztatunk mindenkit a következőkről:

A Társaság 2021. március 27-én tartott közgyűlése megszavazta, hogy Kárpát-medencei hatókörrel a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Családbarát Ifjúsági Szervezeteként (MCSNTT CSISZ) működjön tovább ifjúsági tagozatunk.

 

A MCSNTT CSISZ vezetőségének tagjai:

 

Szabó Péter Levente elnök, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogászhallgatója

Dr. Bene – Andrásy Tímea – elnökhelyettes, a Békés Megyei Kórház Pándy Kálmán tagkórházának orvosa

Földesi Alexandra – elnökhelyettes, a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Karának hallgatója

Lippai Anikó – elnökhelyettes, a Gál Ferenc Főiskola  Egészség- és Szociális Tudományi Karának hallgatója

Gyenge Noémi – főtitkár, a GySzC Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma tanulója

 

Rákóczi Szövetséggel együttműködési megállapodásunk megkötése folyamatban van. Kérjük, jelezzétek e-mailben, ki az, aki szívesen lenne még a Rákóczi Szövetség tagja, s örömmel venne részt a Szövetség munkájában.

A Kossuth Rádióban „Család- és nővédelmi 5 percek” címen rövid időn belül rendszeresen megjelenünk. Kérjük az ötleteiteket, miről szeretnétek hallani a rádiós megjelenésünk során.

2021. július 2.-3. között a II. Szarvasi Szabadegyetemmegrendezésére kerül sor. Örömmel vesszük a jelentkezéseteket a szervezésben, lebonyolításban, előadástartásban.

Továbbra is kérjük segítségeteket a tagtoborzásban helyi és országos szinten.

A MCSNTT Facebook és Instagram oldalán is jelen vagyunk, kövessetek bennünket.